Néha gondolatokra vetemedem.
Kapcsolatról, életről
„Ha az ember úgy dönt, rózsát akar magának. Tudnia kell, sok áldozatot, törődést és figyelmet kell szentelnie, egy életen át, a rózsára. Mert meglátni, érezni, megélni a csodát, ami a bimbóban rejlik, csak akkor lehet, ha a bimbó kinyílik és feltárja önmagát. Az a rózsa, amit nem ápolnak szeretettel, előbb utóbb elhervad, kiszárad majd elhal.
A rózsa, a világon a legszebb és legcsodásabb teremtmény, amit isten alkothatott.
Benne rejlik az egész élet körforgása: születés, növekedés, virágzás, kiteljesedés, elmúlás.
Majd, újra és újra ismétli önmagát, az idők végéig, amíg szeretet, törődés veszi körül.
Sokat kell még tanulnunk a természettől, hogy értékelni tudjunk dolgokat, hogy áldozatot kell hozzunk valamiért, figyeljünk, adjunk, s ne csak önmagunkkal törődjünk, stb.
Mert csak így élhetjük meg azt csodát amit az élet, vagy egy párkapcsolat rózsabimbója magában rejt, és csak számunkra tartogat.
Ezért teremtette isten a NŐT, legyen Ő a rózsa, a Férfit, legyen a kertész. A Férfi ápolja örökké a rózsát, a NŐ ajándékozza meg az élettel, és a csodával, a kertészét. Ha a rózsa hervadozik, a Férfi legyen jobb kertész, ha a kertész fárad, a rózsa mutassa meg a csodát, amiért újra érdemes kertésznek lenni.
De mi, sokan, gyarlón, csak letépjük a bimbót, és várjuk, hogy örökké illatozzon, virágozzon, éljen. Vagy, elvárjuk, az örökös kertészkedést, de csak akkor és addig pompázunk, amíg nekünk tetszik.
De, rá kell ébredi, a csoda, s minden más, csak közös odaadással valósulhat meg!"
A sóhaj, nem más, mint a kezdet és vég. Maga a lét.