Ide, olyan műveket vagy belőlük részletet teszek, amik mély mondani valót tartalmaznak. Bízom benne másoknak is tetszeni fog.

Hermann Hesse: Lépcsők

Miképpen elhervad mindig a virág,
s öregkor elől kitér az ifjúság,
úgy tűnnek fel az élet lépcsői mind,
és minden bölcsesség, minden erény is
idején virít, örökké nem tarthat.
Ha hívja az élet, a szív legyen csak
búcsúzásra és újrakezdésre kész,
hogy bátorsággal, mit sem szomorkodva
más, új kötéseknek, adja át magát.
Mert minden kezdetben varázs rejtezik,
amely megoltalmaz, és élni segít.

Szeljünk át derűsen teret tér után,
egyiken se csüggjünk, mint otthonunkon:
a világszellem nem kötöz, korlátoz,
de lépcsőről lépcsőre emel, tágít.
Alig gyökereztünk, egy életkörbe,
s lett meghitt lakásunk, máris ernyedünk;
kilépni a bénító megszokásból
az tud csak, ki útra, indulásra kész.

Még a halál órája is, meglehet,
új terek felé küld ifjú erővel,
az élet hívása nem hal el soha...
Nosza hát, búcsúzzál, te szív, és virulj!

Hermann Hesse: A magány

Egy erős szellem terjesztette szét
A hegyek fölött nagy, fehér kezét.

Tekintetének fénye rám mered,
De én nem félek: nem bánt engemet.

Fekete mélyben bukkantam reája.
Magas csúcsokra csalogat ruhája.

Mély álmaimból gyakran keltem én.
Játszom az élet s halál ösvenyén.

S órákon át, míg szívem fájt nekem,
A hegyi úton lassan járt velem.

És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra és én - megnyugodtam!

részlet a Tibeti halottaskönyvből

Hű tanítvány, pihenj a fehér csöndben,
pihend ki léted fáradalmait -
s ha visszatérsz újra e kerek földre,
hozd el az egek ajándékait.
Hozz szeretetet, irgalmat magaddal,
résztvevő szívet mindenek felé;
északnak, délnek, keletnek, nyugatnak -
jó szándékot fel- és lefelé.
Legyél visszhangja majd a tanításnak,
légy szerény, szelíd majd és egyszerű;
a gyengék védelmére áldozd léted,
mert testvéred az állat és a fű...
A Mérhetetlen fény ragyogjon néked,
kísérjen el Végtelen Irgalom!
pihenj az Égi Lótusz Ligetében,
ahol nincs szenvedés, nincs fájdalom...

Hafiz Versek

Rég volt...

Rég volt, hogy a szép kedves üzent, elfeledett, lám,

Egy sort sem ír, egy szót sem üzen, nem vet ügyet rám.

Írtam levelet, százat is én, s büszke szerelmem

Nem válaszol, itt leshetem én, hogy szíve megszán.

Hozzám, akinek vére tüzel, vad feje szédül,

Jó hír-madarat mért nem ereszt karcsú gazellám?

Jól tudta: szívem sólyma kiszáll gyönge kezemből,

S láncforma betűkből sűrű hálót nem adott ám.

Nagy baj, ha a mézajkú pohárnok poharazgat

S kelyhembe nem önt bort, pedig, ó jaj, be ihatnám!

Szent helyeken én kérem: az ég tenne csodát, ám

Nincs oly csoda, hogy küldjön örömhírt ide hozzám.

Ó, légy te szerény, Háfiz, a kín el ne ragadjon:

Kár várni, hogy úrnő könyörüljön meg a szolgán.

Ha rózsák nyílnak... 

Ha rózsák nyílnak, ennél, mondd, van-é szebb?

De százszor szebb, ha bort kortyolva nézed.

A szépség int, ragadd meg hát, s ne gondold:

Örökké vár a kagyló gyöngye téged.

Ne késs bort inni rózsáskert ölében:

A rózsák még talán egy hétig élnek.

Arany borral színültig töltsd a kancsót,

S kínáld kincsként a megfáradt szegénynek.

Siess, ó sejk, az én kocsmám borát idd:

Ilyen bort még a mennyekben se mérnek.

Tanulhatsz itt, de nem kell könyv, füzet sem:

Szerelmet holt betűkből, mondd, ki ért meg?

Ha rám hallgatsz, olyan szép nőt szeretsz majd,

Ki nem rabnője ékszernek, se pénznek.

Uram, nékem csömör nélküli bort adj,

Mitől fejgörcs se tép, szégyen sem éget!

Uvajsz szultánnak én szolgálni vágyom,

Pedig nem tudja: meghaltam, vagy élek?

Világ fényét fején láttam ragyogni,

A nap tündöklik így, ormán az égnek.

Ne félj, Háfiz: csak az gáncsolja versed,

Ki nem tud mást, s kiben hitvány a lélek!

Csupa moszkusz-szag a szellő...

Senkiben sincs már barátság...

Senkiben sincs már barátság - jó barátokkal mi lett?

És a hűség? Tiszta szívekkel, mondjátok, jaj, mi lett?

Ifjúság forrása szennyes - Chizr, az áldott, merre jár?

Rózsa-ág vérzik, s a széllel, melyre vágyott, jaj, mi lett?

Hol van egy lélek, ki gyöngéd, és kiben még hála él?

Hála, szép szándék kihalt? A földre szállt jókkal mi lett?

Férfiasság bánya-mélyén tűz-rubin már nem terem!

Szél, eső, fény kedve megtört? Már az ékkő talmi lett?

Városunk égő szerelmek s hű barátság vára volt -

Égberontó vágy van-é? s a jó barátokkal mi lett?

Nézd: középre dobva jólét és a kegy labdája vár,

Ám lovast nem látsz a téren, - gyors csatárokkal mi lett?

Rózsa nyílik százezer, s nincs egy madár, mely zengene -

Százezer hang néma? Hát a csalogányokkal mi lett?

Zuhre hárfát nem ríkat többé - elégett fája tán?

Már a mámort megvetik - víg kedvű társakkal mi lett?

Háfiz, Allah titkait nem tudja senki - csöndbe légy!

Nincs, kitől kérdezd: a csillagok forgásával mi lett?

Ima közben eszem ott járt...

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat